Sajtburger-tortilla wrap

Hozzávalók

  • 1 kg hamburgerhús
  • 8 db tortilla lap (4 nagy, 4 kicsi)
  • 8 ek ezersziget öntet (hamburgerszósz)
  • 100 g cheddar sajt (szeletelve)
  • 8 g salátalevél
  • 1 nagy db paradicsom (felkarikázva)
  • 1 közepes fej fehér hagyma (apró kockákra vágva)
  • 4 db csemegeuborka (szeletelve)

Elkészítés

Egy serpenyőt melegítsünk elő. Közben kenjük meg a húspogácsákat olajjal, majd helyezzük őket a forró serpenyőbe és mindkét oldalukat süssük 5-6 percig. A kész húsokat tegyük félre, de a serpenyőt tartsuk még melegen.

Egy nagy tortillalap közepét kenjük meg 2 evőkanál burgerszósszal. Szórjuk meg egy kevés hagymával, helyezzünk rá egy-két salátalevelet és két karika paradicsomot. Erre jöhet egy vagy két hús, (étvágytól függően) egy vagy két szelet sajt, pár szeletelt csemegeuborka és egy salátalevél. Végül egy kisebb tortillappal zárjuk a tetejét.

Hajtsuk fel a nagy tortillalap oldalát, úgy, hogy egymásra simuljanak a kiálló tésztarészek. Így járjunk el az összessel.

Tegyük a csomagokat a forró serpenyőre, a hajtásokkal lefelé. Pirítsuk barnulásig, 1-2 percig, majd fordítsuk meg, és süssük ropogósra a másik oldalt is.

Melegen tálajuk, sült krumplival és kedvenc szószunkkal. Hidegen is egészen kiváló! (Nosalty)

HA TETSZETT A RECEPT, DOBJ EGY LIKE-OT A FACEBOOK-OLDALUNKRA!