Ugrás a fő tartalomra

Bográcsos öhöm

Vidék íze
Hozzávalók

  • 10 dkg füstölt húsos szalonna
  • 2 vöröshagyma
  • 25 dkg burgonya
  • 50 dkg lebbencstészta
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 paradicsom
  • 1 paprika
  • 1 csipet őrölt babérlevél
  • 1 csipet őrölt kömény
  • 1 evőkanál zsír
  • bors

Elkészítés:

Kicsi kockákra vágjuk a füstölt húsos szalonnát Beletesszük a bográcsba az evőkanálnyi zsírral együtt, és ropogósra pirítjuk. A pörcöket kivesszük a bográcsból, félretesszük.

Az edényben maradt zsírra rászórjuk a kisebb darabokra tört tésztát, és kevergetve barnára pirítjuk. Hozzáadjuk a meghámozott, kockákra vágott vöröshagymát, pár perc múlva a felaprított paprikát és paradicsomot is. Visszatesszük a ropogósra sült szalonnakockákat.

A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, ezt is hozzátesszük. Annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje.

Rászórjuk a fűszereket, sózzuk és borsozzuk. Nem szabad kevergetni, mindig csak rázogatjuk a bográcsot, így nem törik össze sem a tészta, sem a krumpli.

Körülbelül húsz percig főzzük, míg a tészta és a krumpli is meg nem puhul. Ha kész, érdemes kicsit állni hagyni a tálalás előtt. Sok salátát vagy savanyúságot adunk mellé. (Vidék íze)

HA TETSZETT A RECEPT, DOBJ EGY LIKE-OT A FACEBOOK-OLDALUNKRA!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Falusi csirke raguleves

"A jó csirkeragu leves lényege a hozzávalókban rejlik. Igyekezzünk mindig piacon, háztáji baromfit vásárolni. A másik fontos dolog hogy a csirke minden részét főzzük bele a levesbe, ha van, amit nem szeretünk, azt később még kivehetjük, de az íze legalább benne lesz! A csirke minden egyes részének más és más az íze. A nyakban, farhátban, szívben, szárnyban sokkal több és finomabb íz található, mint az ötször drágább mellben. Legjobb, ha egy egész csirkét szétdarabolunk, és azt főzzük a levesbe." - írja a receptet megosztó Varga Gábor. Hozzávalók 6 adagra: 1.5 kg egész csirke 2 db sárgarépa (nyers, nagyobb) 2 db petrezselyemgyökér - fehérrépa (nagyobb) 1 db zellergumó (nyers) 4 szem burgonya 1 evőkanál búzaliszt (BL55) 1 púpozott evőkanál fűszerpaprika 100 g zöldborsó 100 g zöldbab só 2 evőkanál libazsír 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 L víz 1 teáskanál feketebors (egész) A csirkét megmossuk és részeire daraboljuk. A zöldségeket meghámozzuk és feldaraboljuk. A b

Rakott csirkemell

Hozzávalók 80 dkg csirkemell filé 6 db tojás 20 dkg füstölt sajt (jól reszelhető) 10 dkg sajt (jól reszelhető) 10 dkg finomliszt 2 dl főzőtejszín (vagy jó sűrű tejföl) 3 dl tej 3 gerezd fokhagyma 1 csipet szerecsendió (őrölve, elhagyható) 1 ek margarin ételízesítő ízlés szerint Elkészítés A mellfiléket aránylag vékony szeletekre vágjuk, és az elkészítést megelőző este beáztatjuk a tejbe, amibe belekerül a zúzott fokhagyma is. Másnap a filéket jól lecsöpögtetjük, mielőtt felhasználnánk. Előveszünk három tányért, vagy éppen amibe panírozni szoktunk. Az elsőbe lisztet szórunk, a másodikba a felvert, ételízesítős, szerecsendiós tojásokat tesszük, a harmadikba pedig a reszelt sajt kerül (ha egy része füstölt, még pikánsabb lesz az íz) Egy sütőtálat kikenünk margarinnal, és a kezünk ügyébe készítjük. A mellfiléket először lisztbe mártjuk, majd a tojásba és végül a sajtba. Rögtön a sütőtálba tesszük. Szépen egymásra rétegezzük, megtöltjük vele a tálat. Ha már elfogyott a hús, akkor a marad

Bundáskenyér pite

Hozzávalók: 6 db tojás 4 szelet kenyér sonka vagy kolbász hagyma só, bors Elkészítés: Verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a felkockázott kenyeret, kolbászt, bármilyen zöldség ami van otthon és az apróra vágott hagymát. Keverjük össze alaposan a hozzávalókat, töltsük a masszát a kizsírozott pite formába. Előmelegített sütőben 20 perc alatt elkészül. (Ragó Petra receptje) Megosztás HA TETSZETT A RECEPT, DOBJ EGY LIKE-OT A FACEBOOK-OLDALUNKRA!