Köménymagleves vajas krutonnal

Hozzávalók

  • 4 - 5 ek olaj
  • 1 fej hagyma (nagyobb)
  • 4 - 5 gerezd fokhagyma
  • 2 - 3 ek liszt
  • 2 ½ ek őrölt fűszerkömény
  • ½ ek füstölt pirospaprika (vagy sima pirospaprika)
  • 1 ½ l zöldségalaplé
  • só, bors

A krutonhoz

  • 6 szelet toastkenyér
  • 6 ek olaj
  • 50 g vaj

Elkészítés

A köménymagleves vajas krutonnal receptjénél első lépésként, az apróra vágott hagymát és fokhagymát elkezdjük pirítani az olajon, majd ha már háromnegyedig üvegesre pirítottuk, rárakjuk a lisztet, és zsemleszínű rántást készítünk belőle, óvatosan, hogy nehogy odakapjon. Megszórjuk a fűszerköménnyel és a pirospaprikával, majd ráöntjük az alaplé felét. Ha felforrt, akkor egy botmixerrel turmixoljuk, és jöhet rá az alaplé másik fele. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd felrottyantjuk és főzzük még pár percig.

A toastkenyeret 0,5 x 0,5 cm-es kockákra vágjuk, majd közepes hőmérsékleten, folyamatos forgatás mellett elkezdjük pirítani egy serpenyőben az olajon. Félúton rádobjuk a vajat, és ezzel fejezzük be, amíg szép aranybarna nem lesz. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd ezzel tálaljuk a levest.

(Via Streetkitchen)