Hozzávalók
- 1 kg marhalábszár egészben
- 1 db nagy marha velőscsont (vagy sertés csülökcsont)
- zsír
- 3 fej hagyma
- 200 g sertészsír
- só, bors
- 1 db paradicsom
- 1 db paprika
- 1 db erős paprika (ha csípősre szeretnénk)
- 1 db zellerszár
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 ½ - 2 l alaplé
- 3 l víz
- 1 tk kömény
- 2 csapott ek édes pirospaprika
- 3 db krumpli
- 3 db sárgarépa
- 1 db kis zellergumó
- 1 - 2 szál zellerzöld
A csipetkéhez
- 100 g liszt
- 1 db tojás
- 1 csipet só
Elkészítés:
A marhahúst és a csontokat alaposan sózzuk és borsozzuk, egy tepsire tesszük, majd egy kevés zsírt ( a legjobb a liba- vagy a kacsazsír, de persze a sertészsír is megfelel) dobunk közé és már irány is a 230 fokra előmelegített sütő, kb. 30 perc. Ha kész, kivesszük a sütőből és hagyjuk kicsit pihenni.
Közben az apróra vágott hagymát jó sok zsírban alacsony hőfokon szépen megdinszteljük. Kb. fél óra alatt teljesen puha lesz a hagyma és összeesik, ekkor mehet rá a pirospaprika: elkeverjük és rögtön ezután jön két merőkanálnyi alaplé/víz, majd a félbevágott paradicsom és a paprika (ezeknek a héját majd ki lehet könnyen szedni a levesből). Hozzáadjuk a zellerszárat és az aprított fokhagymát is.
Nagyobb kockákra vágjuk a húst és a pörköltalapra dobjuk, pár percig pirítjuk, majd a csontokat is hozzáadjuk, felöntjük az alaplével és a vízzel. Sózzuk és borsozzuk, és köménnyel ízesítjük. 3 órán át főzzük. Az utolsó 1 órában mehet bele a felkockázott krumpli, répa, zeller és a zellerzöld is.
Közben előkészítjük a csipetkét. A lisztet a tojással és egy csipet sóval ruganyos tésztává gyúrjuk, majd apróra csipkedjük. Az utolsó 10 percben beleszórjuk a csipetkét is a levesbe. Amint feljönnek a leves felszínére még kb. 5 percig főzzük és kész is vagyunk.
(Via Streetkitchen)
HA TETSZETT A RECEPT, DOBJ EGY LIKE-OT A FACEBOOK-OLDALUNKRA!