Hozzávalók:
- 1.2 kg sertéscomb
- 3 gerezd fokhagyma
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- 2 ek sertészsír
- 10 szelet bacon
- 70 dkg burgonya
Elkészítés:
A húst megmossuk és megtöröljük. A fokhagymát megpucoljuk, és kisebb darabokra vágjuk. Egy kisebb késsel mélyebb bemetszéseket ejtünk, és belenyomjuk a fokhagymadarabokat.
Ha kész, megszórjuk sóval és borssal, majd beledörzsöljük. A húst beborítjuk a baconszeletekkel. Egy nagyobb tepsit kikenünk a zsírral, és beletesszük a húst. Beborítjuk fóliával, és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Fél óra után levehetjük a hőfokot 180 fokra. Ha szükséges, önthetünk a hús alá 1-2 deci vizet.
A krumplit mossuk meg, és vágjuk kockára.
Újabb 30-40 perc múlva vegyük ki a húst a sütőből, szórjuk köré a krumplit, majd toljuk vissza a sütőbe, ezúttal azonban már fólia nélkül. Süssük még 30-40 percig, míg a krumpli megpuhul, és a bacon ropogós lesz.
Hagyjuk hűlni 10-20 percig, mielőtt felvágjuk.
- Sütés hőfoka: 180 °C
- Sütés módja: alul-felül sütés
- Sütés ideje: 110 perc